szalmabála
evnyito
nevelotestulet
olcsai444
napkozistabaor1

Határtalanul

Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

 Rendhagyó módon kezdi az idei tanévet az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, ugyanis nagy örömükre október elején tanulóik négy napos kirándulást tesznek Szlovákiába.

Az Alpokaljától a Magas- Tátráig címmel meghirdetett pályázatot nyerte el az iskola, így a Határtalanul! program keretében 24 diák 3 kísérővel utazhat külföldre. Az anyagi forrás nagy részét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. Az útiköltségre és szállásra fordítható 765 ezer Ft-os pályázati összeg vissza nem térítendő támogatás.

 Az utazás célja a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítése, a természeti és épített örökségek megismerése a Felvidéken. A hetedikesek programja nagyon változatos lesz, elutaznak többek között az alsósztregovai Madách házba, Kékkő és Zólyom várába, Az UNESCO világörökség részét képező gombaszögi barlangba és a hermándi cseppkőbarlangba is. Rimaszombaton nem csak a város szépségével fognak megismerkedni, hanem a helyi iskolába is ellátogatnak majd, ahol találkozhatnak, és közös foglalkozásokon vehetnek részt az ottani gyerekekkel.

Az október 3-6-ig tartó tanulmányi kiránduláson remélhetőleg sok új élménnyel és ismerettel gazdagodnak majd a diákok.

A kirándulásról:

Szeptember utolsó hete izgatott készülődéssel telt a hetedikesek körében. A HATÁRTALANUL! pályázatban részt vevő gyerekek, az előre kialakított csoportjaikban alapos kutatómunkát végeztek, hiszen mindenkinek írnia kellett egy-egy útba eső nevezetességgel, híres személlyel kapcsolatos ismertetőt. Ezen kívül ajándékokat gyűjtöttek, gyakorolták a műsoraikat az iskolalátogatásra.

Péntek kora reggel álmosan, de izgalommal tele indultunk neki a nagy utazásnak. Már a buszozással töltött időt is próbáltuk hasznosan tölteni, megbeszéltük a látnivalókat, és a fontosabb állomásokat, a csoportok feladatait. Gyorsan elszaladt az idő, első szlovák megállóinknál, Komárnoban a Jókai szobornál és Szklabonyán a Mikszáth szobornál elhelyeztük a megemlékezés szalagját. Ezután Kékkőre utazva tettünk egy rövid sétát, ahol elámultunk a csodálatos panorámán. Bár átléptük a határt, mégis Magyarországon éreztük magunkat, magyar beszéd vett körül minket, még az utcatáblák is kétnyelvűek voltak. A hosszú buszozás és a finom vacsora után jól esett megpihenni a rimaszombati szálláson.

Másnap a bőséges reggeli után tettünk egy sétát Rimaszombat főterén, megnéztük a katolikus templomot, valamint a nemzet csalogánya, Blaha Lujza szobrát, és kerestünk magyar név és emléktáblákat. A délutánt Zólyom várában töltöttük, hatalmas termeiben több évszázadot átölelő, korról-korra haladó tematikus kiállítást csodálhattunk meg. Így láthattuk a középkori templomi faszobrokat és hármas oltárokat, az ikonfestészet felbecsülhetetlen értékű csodáit és az olasz festőiskolák remekműveit. Következő megállónk Besztercebánya lett volna, de egy baleset miatt sajnos meghiúsult a tervünk, (Vanda rosszul lépett, fájt a bokája, a kórházban ellátták, és másnap már saját lábán jött tovább velünk), így Körmöcbányai szállásunk fele vettük az irányt, ahol elfoglalva a közösségi teret, megírtuk az aznapi feladatainkat, beszámolóinkat.

A harmadik napon hosszú utazás várt ránk, kanyargós utak vezettek minket a hegy lábához, ahonnan egy órás séta következett az erdei ösvényen keresztül a Hermándi cseppkőbarlangig. Embert próbáló feladat volt ez: majd 300 méter szintkülönbséget háromnegyed óra alatt kellett szűk, kanyargós hegyi ösvényen felmásznunk, hogy elérjük a bejáratot. A látvány azonban kárpótolt minket, lenyűgöző élményben volt részünk a csodálatos mészkőképződményeket látva. A hétszáz méteres kiépített szakaszból csaknem ötszáz méternyit kerestünk fel, előfordult, hogy földig görnyedve másztunk át egyes részeken és még denevért is láttunk. A kimerítő túra után Selmecbányát céloztuk meg, ahol már száz éve nem működő bánya fogadott minket, amely ma múzeumként funkcionál. Az ismertető után sárga esőkabátot, sisakot és lámpást kaptunk, amelyben bizonyára mókás látványt nyújtottunk, de biztonságunk érdekében így indultunk el a bánya mélyére. Közben azt is megtudtuk, hogy a gyerekek már 12 éves koruktól fogva dolgoztak a bányában, ahol a családi ünnepeket is tartották.  Kimerítő volt ez a nap, de szállásunkon még készülni kellett a másnapi iskolalátogatásra, kikapcsolódásként pedig visszanéztük a fényképeket, és felidéztük a nap fontos eseményeit.

Az utolsó nap rövid körmöcbányai autóbuszos városnézéssel kezdődött, felolvastuk a város történetétől készített beszámolónkat. melyben alapos történelmi kalauzolást kaptunk többek között a pénzverdéről, a Szentháromság szoborról és a Szent Katalin vártemplomról. Újabb hosszú, buszos utazás után megérkeztünk az ekecsi Arany János Általános Iskolába, ahol már izgatottan vártak ránk. Megemlékezéssel készültünk az aradi vértanúkról, majd átadtuk az ajándékainkat, bemutattuk iskolánkat és a tavalyi gálán már előadott cup songgal kedveskedtünk. Hamar megtalálták a közös hangot a diákok egymással, sor került közös focira és kidobóra is, mindkettőben jeleskedtünk. Szomorúan indultunk hazafelé, bár hiányzott az otthonunk, mégsem akartuk, hogy ez a fantasztikus kirándulás véget érjen.

Igaz, csak négy napot töltöttünk Szlovákiában, mégis rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Időnként talán zsúfoltnak tűnt az időbeosztásunk, de mégis megérte a korai kelés és a hosszú séták, hiszen maradandó emlékeket gyűjtöttünk, hazánk jelentős történelmi helyszíneit látogattuk meg, tartalmasan kihasználtuk a pályázat adta lehetőségeket. A vacsorák után még az élménybeszámoló írása is várt ránk, amihez sokszor nem nagyon volt kedvünk a fáradtság miatt. Utólag viszont örülünk a feladatnak, így legalább később könnyebben felidézzük az eseményeket, akár egyfajta kedvcsinálóként a leendő hetedikeseknek is, ehhez a kihagyhatatlan kalandhoz.

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”