evnyito
olcsai444
nevelotestulet
szalmabála
napkozistabaor1

Híreink

Olcsaisok Erdélyben

2023-ban is sikeresen pályáztunk a Határtalanul programra, melynek eredményeképpen 2024 áprilisában a 7. évfolyamos diákjaink 5 napot tölthettek Erdélyben. Ilyen messze még nem utaztunk tanulóinkkal, így egy kicsit jobban izgultunk az utazás előtt.

Az első nap csaknem 750 kilómétert utaztunk Déváig a szállásunkig, persze sok sok pihenővel. Az első találkozásunk az idegenvezetővel Aradon volt a Megbékélés terén. Megtekintettük Zala György által készített  az "Ébredő Szabadság" szobrot, azaz a vértanúk emlékművét, mely a szabadságot jelképezi. A  tizenhárom aradi vértanú domborított arcképe a talapzaton körben helyezkedik el. (Zala György szobraival korábban a lendvai várban találkozhattunk.)

 

Ezután Arad nevezetes épületeivel ismerkedtünk meg a főtéren  a Közigazgatási palotával, a Neumann palotával, a neoreneszánsz katolikus templommal, és az állami színházzal, melyek magyar vonatkozásairól idegenvezetőnk  sokat mesélt.

Utunkat Temesváron folytattuk. Egy belvárosi sétát tettünk és felfedeztük a soknemzetiségű Bánsági főváros  eklektikus épületeit, (magyar színház, operaház, magyar bolgár, német és szerb templomok) és a szentháromságszobrot.

Másnap Déván voltunk, felsétáltunk a várba, felelevenítettük Kőműves Kelemen balladáját. Szép látvány tárult elénk,  láthattuk a távolban a Déli-Kárpátok Retyezát-hegység hófedte vonulatait, a Maros folyót és a vár alatt elterülő várost.

A vár lábánál megnéztük a Magna Kúriát, mely jelenleg múzeumként működik. Az épületet Bethlen Gábor építette 1621-ben..

Délután meglátogattuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában lakó magyar fiatalokat, akikkel jó hangulatú játékos sportvetélkedőn vettünk részt. Ez a progamelem is hozzájárult ahhoz, hogy tanulóinkban erősödjön a nemzeti összetartozás érzése a külhoni magyarok iránt.

A közös játék után átadtuk az általunk hozott ajándékokat, amelyeket a gyermekek nagy örömmel fogadtak.

Útunk következő állomása Vajdahunyad volt. Megnéztük a Hunyadiak egykori kastélyát. Vezetőnk részletesen ismertette a vár történetét, bejártuk a kastély termeit, tereit. Igazi középkori hangulatban érezhettünk magunkat.

A vár látogatása után Herkulesfürdőre tartottunk a szállásunkra. Útközben megnéztük a  Retyezát hegység lábánál, a még történelmi Erdélyhez tartozó Hátszeg kisváros környékén található Románia első bölényrezervátumát, amelyet a kihalás szélén álló európai bölények védelmére hoztak létre. Egészen közelről figyelhettük meg az állatokat.

 

Kora esti órákban érkeztünk meg a szállásunkra a Cserna folyó völgyében forrásoktól bővelkedő Herkulesfürdőre. A település  fürdője híres gyógyvízéről, közkedvelt üdülőváros. Az Osztrák-Magyar Monarchia  egyik leghíresebb fürdőhelye volt, amit még Ferenc József császár és Erzsébet királyné (Sissi) is többször felkeresett.

Következő napunkat a természetben töltöttük. Dunatölgyesről túráztunk a Nagy-Kazán-szorost határoló Nagy-Csukár hegy lapos tetőszintjére, ahol  gyönyörködtünk az Al-dunai panorámában.

Majd Orsován hajóra szálltunk és közel 2 és fél órán keresztül hajóztunk a Dunán.

 

Láttuk  Széchenyi István sziklára elhelyezett (éppen felújítás alatt lévő) emléktábláját, melyet a Duna szabályozásában végzett tevékenységének  elismeréseként emeltek. 

A hajóutat követően Orsován meglátogattuk a római katolikus templomot, amelyben egykor a magyar koronázási ékszereket rejtették el.

 

Az utolsó este a  pályázati program zárásaként szálláshelyünkön jó hangulatú vetélkedőt tartottunk.Tanulóink számot adtak az elmúlt napok során elsajátított ismeretekből. 

 

Hazautazásunk napján megálltunk Galambóc és Belgrád váránál. 

Nándorfehérvár vára a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne. Az 1456-ban zajlott ostromban a Hunyadi János vezette keresztény csapatok hatalmas győzelmet arattak a török haderő felett. A pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A vár a Száva Dunába torkollására néz, így Belgrád egyik legszebb természeti kilátója.

 

Kirándulásunk 5 napig tartott, az autóbuszunk közel 2300 kilómétert tett meg, naponta átlagosan 15000 lépést mentünk, ez körülbelül hét és fél kilóméternek felel meg. Összesen hozzávetőlegesen 37 kilómétert gyalogoltunk. Megérte, mert felejthetetlen élményben volt részünk.

Köszönjük a lehetőséget a pályázati források biztosítását, a tankerület szervező munkáját, idegenvezetőnknek Nemes Árpádnak a segítséget, buszsofőreinknek a segítőkész együttműködést.

A tanulókat Fazekasné Mittli Piroska, Fülöpné Varga Mária, Sándor Zoltán és Tompáné Illés Katalin pedagógusok kísérték. Köszönjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”