viz2
Víz világnapja
olcsai444

Híreink

 Napközis programok a 2.a osztályban

A nagyon jól sikerült múlt heti tanulmányi kirándulás és az iskolai témanap folytatásaként a 2.a osztályosok ismét tartalmas napközis délutánokat tudhatnak maguk mögött.
Csütörtökön az újra kinyitott körmendi gyerekkönyvtárba látogattak el, ahol könyvtárhasználati ismeretek foglalkozáson vettek részt, majd egy ügyességi játékban versenyezhettek.
Ha már ott jártak, a Városi Kiállítóteremben megcsodálták a körmendi Foltosok Klubjának szebbnél szebb kézműves munkáit: terítőket, takarókat, falvédőket, táskákat, gyerekjátékokat, párnákat, faliképeket… A sok szín és forma lenyűgöző látványa szemet gyönyörködtető volt.
Ezután a Sala Terrena Galériában „A körmendi Várkert évszázadai” című időszaki kiállítást is megnézték, aminek témája: a kiállított nagyméretű fotók, történelmi múltra visszatekintő tárgyak, a Várkertre jellemző növények, kitömött állatok –jól illeszkedtek a témanapon látottakhoz, hallottakhoz.
A kulturális programok után pihenésképpen fagyizással zárták a délutánt.
A tanév végére bizony már mindenki nagyon elfáradt. Ezért is várták nagy izgalommal a péntek délutánt, amikor ebéd után játék volt a „házi feladat”. 
Két szülőnek köszönhetően a táskákat, holmikat autókkal szállították, a gyerekek pedig kísérőikkel gyalogosan vágtak neki a Rába parti túrának. Családi délutánra igyekeztek az Egis Gyógyszergyár pihenőházába.
Fáradtságuk nyomban elmúlt, mikor meglátták a füves játszóteret: hintákat, mászókát, csúszdát, kis házikót, pingpongasztalt, és természetesen a körbekerített, gumiborítású focipályát.
Estig tartott az önfeledt, kötetlen játék. Rengeteget mozogtak. Minden gyermek talált kedvére való elfoglaltságot: kisautókkal játszottak, hintáztak, pingpongoztak, tollaslabdáztak, szaladgáltak. 
Három generáció közös délutánja volt. Nagyszülők, szülők, unokák, kis-és nagytestvérek töltötték el együtt, kellemesen az időt. Beszélgetés, játék közben jólesett az otthonról hozott sütik, pogácsák, szörpök elfogyasztása.
Ebben a tanévben a tanév eleji után ez volt a második alkalom, hogy családi rendezvényünk volt. A jó hangulatot mi sem bizonyítja jobban, minthogy a következő, őszi családi programunk szervezésének ötletével köszöntünk el egymástól. Bízunk abban, hogy a közös játékok emléke segíti az iskolai tanulói kapcsolatok, barátságok építését, elmélyítését is.
Köszönjük a lehetőséget, hogy igénybe vehettük a pihenőházat és köszönet a szülőknek, családtagoknak a részvételért.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”