viz2
olcsai444
Víz világnapja

Híreink

Mi is táboroztunk Zánkán

Augusztus 8-13. között az utolsóként az iskolából, ismét vanília színben vettük birtokba Zánkán az Erzsébet tábort. Három osztály (3.a, 3.b és a 7.a) tanulói együtt felejthetetlen napokat élt át Móni nénivel, Timi nénivel, Andi nénivel, Dani bácsival, Bea nénivel és Zsuzsa nénivel. Sok színes programon vettünk részt. A gyerekek legnagyobb örömére kipróbáltuk a sárkányhajózást, megcsodálhattuk a Balaton szépségét sétahajózás közben. Vizes vetélkedőn a 2. és 3. helyezést szerezték meg a 3. osztályosok. Dani bácsi vezetésével a kicsik a 3. helyezést érték el a strandfoci bajnokságon, míg a nagyok a streetballon profi játékukkal az 1. helyezést zsebelték be. Hősök napján vettünk részt, ahol a strand területén a rendvédelmi szervek munkájával ismerkedhettünk meg. Voltak tudományos, prevenciós és digitális foglalkozásaink is. Szinte minden nap sikerült dottóval a strandra utaznunk, ahol naponta akár többször is tudtunk fürödni. Esténként koncerteken vettünk részt, éjszaka túráztunk, sokat beszélgettünk, nevettünk, buliztunk. Jövőre biztosan újra ott leszünk!

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”