Dronfelvetel
sport
enekkar
AndiMoni
olcsai444
focicsapat

Híreink

Megkezdődött a 2026/2027-es tanév

Iskolánkban is megszólalt a csengő, és ezzel kezdetét vette a 2026/2027-es tanév.
A tanévnyitó ünnepséget diákjaink szép műsora tette emlékezetessé. A nyarat és szeptembert idéző hangulatot teremtő dekorációk között versekkel és dalokkal készültek a szereplők, énekkarunk pedig csodálatos dallal, a közös éneklés örömével lepte meg a hallgatóságot. A műsor igazán méltó nyitánya volt az új tanévnek. Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak, karvezetőnknek és valamennyi szereplőnek a munkáját!
A műsort követően igazgató asszony köszöntötte a tanulókat, külön szeretettel fordulva az iskolánkba most érkező első osztályosokhoz és az újonnan érkezett diákokhoz. Idén 20 új tanuló csatlakozott iskolai közösségünkhöz, különböző évfolyamokon. Elsőseinket az iskola közösségéhez tartozás jelképeként nyakkendővel és tanszercsomaggal is köszöntöttük.
Bemutatta az új kollégákat, majd örömmel számolt be arról, hogy ettől a tanévtől iskolapszichológus is segíti az intézményben folyó nevelőmunkát.
A tanévnyitó során igazgató asszony külön köszönetet mondott Simon Attilánénak, a DÖK vezetőjének, aki több mint 20 éven át vezette és segítette az Olcsai iskola diákönkormányzatának munkáját. Kati néni átadta a stafétabotot fiatal kollégájának, Petrovics Bálintnak.
Megköszönte a tábort szervező és segítő kollégák munkáját, akik közel 300 gyermeknek biztosították a táborozás élményét.
Megköszönte a szülők támogató segítségét, és kérte bizalmukat, valamint azt, hogy továbbra is partnerként, kölcsönös tisztelettel és együttműködéssel segítsük közösen gyermekeink fejlődését.
A végén azt kívánta tanulóinknak, hogy ez a tanév legyen tele nevetéssel, barátsággal, érdekes órákkal, közös programokkal, sikerekkel és olyan pillanatokkal, amelyekre majd jó szívvel emlékezünk vissza. Legyünk idén is olyan közösség, ahol jó diáknak lenni, jó tanítani és jó szülőnek lenni!
A Szózat előtt ezekkel a szavakkal nyitotta meg a tanévet: „A nyárnak vége, a füzetek kinyílnak, a csengő megszólal – és indulhat az új kaland!”
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Fel, fel, Felvidék! – Határtalanul 2026-ban
Fel, fel, Felvidék! – Határtalanul 2026-ban
Határtalanul
Határtalanul
Nagyjaink nyomában Határtalanul 2025-ben
Nagyjaink nyomában Határtalanul 2025-ben
Körmendi körmenet a Délvidéken 2024-ben
Körmendi körmenet a Délvidéken 2024-ben
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”