napkozistabaor1
olcsai444
evnyito
szalmabála
nevelotestulet

Híreink

Labdarúgás Diákolimpia körzeti selejtező II. korcsoport

II. korcsoportos csapatunk is megmérettette magát a diákolimpia küzdelmeiben. A Nádasdon megrendezésre került tornán a csapatokat 2db 4 fős csoportba sorsolták a torna elején. Két azonos erősségű csoport jött lére és ennek köszönhetően a véglegekig éles csata folyt a továbbjutó, illetve az éremszerző helyekért. A csoportban 2 vereséget szenvedtünk (az egyik kérdéses módon született), valamint 1 győzelmet arattunk. Ezen eredmények körbeveréseknek köszönhetően azt jelentették, hogy az első helyet semmiképpen, de a második helyet még el is csíphettük volna, de sajnos büntetőkkel alulmaradtunk. Így a csoport 3. helyén zárva összességében az 5. helyezést sikerült elérni. Büszkék lehetünk diákjainkra, hiszen sokat küzdve és helyenként jó játékkal, sajnos néha a szerencse hiányával tették le névjegyüket a tornán. Jövőre újra próbálkozunk! 
Jár a gratuláció ismét az egész csapatnak!
A csapat tagjai: 
•    Csapó Máté 5.a 
•    Cserfalvi Kornél 4.b 
•    Fenyvesi Dominik 3.b 
•    Hadrik Milán 3.a 
•    Hajba Levente 4.a 
•    Horváth Ádám 4.b 
•    Kovács Gyula Attila 4.a 
•    Spaits Gergely 4.a 
•    Virág Kristóf 4.a 
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”