viz2
olcsai444
Víz világnapja

Híreink

Közlekedj okosan és biztonságosan!

A Vas Megyei SZC Savaria Technikum és Kollégium 2022. november 17-én rendezte meg, a XVII. Megyei Közlekedésbiztonsági versenyét. 
A regisztrációt követően a lelkes tanulócsapatunk a „Velocipéd”, melynek tagjai: Farkas Frigyes, Nagy Gábor és Rába Dominik 7. évfolyamos diákok, nekiláttak a szervezők által előírt feladatok végrehajtásához. Három részből állt a közlekedésbiztonsági verseny. Az első rész egy KRESZ-teszt volt, ami az elméleti felkészültségüket mérte, versenyzőink szerint ez a feladatrész volt a legnehezebb. Ezután két gyakorlati rész következett: egy kerékszerelési feladat, BMX kerékpár első kerekének a cseréje, majd ezt követte a Vas Megyei Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának ügyességi pályája, melyen a versenyzők által kiválasztott, jól felszerelt kerékpárokkal kellett végighaladni, minél kevesebb hibaponttal és a legrövidebb időn belül. Csapatunk a legjobb tudása szerint teljesített, igaz a dobogós helyekről idén lemaradtunk. 
Felkészítő tanár: Németh Tamás Gratulálunk a versenyzőknek!

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”