olcsai444
Víz világnapja
viz2

Híreink

Köszönet

Kedves Szülők!

Köszönjük minden kedves aktivistának, szülőnek, segítőnek, akik munkájukkal hozzájárult ahhoz, hogy március 11-én az iskola jótékonysági bálján a vendégek kellemesen szórakozhassanak. Összefogásban, együttműködésben, segíteni akarásban ismét példásan vizsgáztak az olcsais szülők. Köszönjük valamennyiüknek, a szülői munkaközösségünk elnökének Pálmai Beátának is azt a sok munkát, ami egy ilyen nagy létszámú rendezvény sikeres megszervezését lehetővé tette.

Szeretnénk még a köszönetünket kifejezni azoknak szülőknek, az intézményeknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik rendezvényünket támogatták támogatói jegy vásárlásával vagy tombolatárgy felajánlásával. 

Külön köszönjük Horváth és Társa Kft-nek, hogy a bál fő támogatója és egyben a fődíj felajánlója volt.

Kiemelt támogatóink:

Gellisz Róbert, Gelliszné Kreicz Dóra
Simon Tibor, Horváth Ibolya 
Szekér Ferenc, Németh Noémi

További támogatóink:

18 by Golomán
ADA Bútorgyár
AK Autócentrum
Andrea szalon
Autó Egyed Bt.
BAG-STG Kft.
Bálint-Déri Hajnalka
Beauty Stúdió
Belényes Antal, Farsang Gabriella
Belvárosi szolárium
Benkő Tibor
Best Elektro Trade - Dunavári Gabriella
Bogi Levendulái - Németh-Sipos Boglárka
Bősze László
Bősze Szilvia kozmetikus
Bungki Cuki Nádasd
Bussay Pincészet
Buti Nikolett
Cellarium Motel
Cseresnyés Gábor
Danielo pizzéria és étterem
Dobokay Lovasudvar
Dr. Szabó Barna
Egis Gyógyszergyár Zrt.
Egyed Zoltán
Elefánt Patika Szombathely
Elixír patika
Fábián Növénykereskedés
Farkas Frigyesné
Főnix Virágkötészeti Műhely
Fürge Diák Iskolaszövetkezet Szombathely
Gál Enikő
Gerencsér Tamás asztalos
Gerger Josef és Gerger Beáta Anita
Gombásné Lukács Nikoletta
Gondviselés Háza Fogyatékosok és Időskorúak Otthona Ivánc
Gyurácz Eszter kozmetika
Hallo GSM
Halmosi Bence
Hollósi horgásztó
Horváth Ranch
Husqvarna Körmend
Impulzus Fitness
Írókéz Papírbolt
JAMBO zenekar
K.L.M.N. EDUCATION KFT. Exkluzív Felnőttképző
Kabala Hobby 
Kata fodrászat - Németh Réka
Kinderwelt Kft.
Király Ingatlan - Nagy János
KMD Villanyszerelés
Kónya kávéház
Kőszegi Kék Huszár Étterem
Kustos Noémi
L.P.T. Computer Bt.
Leidlné Gáspár Viktória “öregdiák”
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Mátyáskert Söröző
Mini Cukrászda 
MJUS Resort &Thermal Park
Molnár Franciska - Franci hair and nails
Nagy - Varga Krisztina
Nagyné Kozsán Csilla és Nagy Gábor
Németh Dániel - Mentőállomás vezető, OMSZ
Németh Tímea fodrászat
Nóra fodrászat
Nóra Virág
Palco Kft. Körmend
Pass Róbert és Pass- Fogl Mónika
Pálmai Petra
Pálmai Vanda
Pencz étterem
Pencz Tamás és Penczné Életes Andrea
Pergamen Papír - Írószer - Játék üzlet
Platform Hair fodrászat
Rába Lászlónè EV
Ragasits és Társa
Rita Kreatív Fodrászat
Roxy kutyakozmetika
Royal Kebab & Pizza
Sass Gábor
Sárvári Gyógyfürdő
Schwahofer Laura kozmetika
Schwahoferné Tóth Ildikó kozmetika
Simon Hajszalon
Simonics Péter fényképész
Sole Optika
Somogyi Szilveszter
SPS Germany GmbH Magyarországi fióktelepe
Stern László
Sunrise Pizzéria
Szandi fodrászat
Szentgotthárd SPA & Wellness
Szépség Sarok - Balogh Eszter, Móricz Anna
Szijártó Mónika és Szijártó Sándor
Szeptools Admin Bt. -  Takács Máté
Tempó Kereskedelmi Kft.
Tin'Art kozmetika
Tompa Zsuzsanna fodrász
Top Ablak Kft.
Tutitextil Kft.
Uniqa Biztosító Körmend
Varga Péterné
Vargáné Herczeg Henrietta
Var- Med Bt.
Vasi Opus Kft. Szombathely.
Viola Illatszer
Visontai Fanni
Zala-Müllex Kft.
Zenit Kft.
Zsigmond Ékszerbolt
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”