olcsai444
viz2
Víz világnapja

Híreink

Kirándult a 8.b

Kirándulásunk helyszínének megválasztásánál fontos szempont volt, hogy sokan szeretünk (és tudunk is) sportolni és nem félünk a kihívásoktól. Az Alsópáhokon található Bobo Fun Park felkeltette az érdeklődésünket, így kipróbáltuk. A 4 órás, adrenalinfokozó, „kütyümentes” program alatt szinte minden trambulint, mászófalat, kötélpályát teljesítettünk. Mindenki megtalálta az igényeinek megfelelő kikapcsolódást: voltak akik a csapatépítést választották és labdajátékkal, technikai játékokkal töltötték az időt. Az animátorok szülinapos osztálytársunk köszöntéséről sem feledkeztek meg. Külön örömünkre szolgált, hogy az Exatlon című műsor egyik szereplőjét is felfedeztünk a látogatók között, készültek is vele szelfik! Tanulmányi kirándulásunk következő állomása a Keszthelyen található Kis-Balaton Látogató Központ volt. A különleges alakú épületben megnéztük a régiót bemutató interaktív kiállítást, és egy szép természetfilm segítségével felidéztük a „Tüskevárban” olvasottakat.  Szakítottunk egy kis időt még a lazításra, és a kellemes délutáni napsütésben a keszthelyi mólón sétáltunk, fagyiztunk. Mivel nagyon megéheztünk, hazafelé a kihagyhatatlan „Mekit” is meglátogattuk. A hazautazás alatt sokat beszélgettünk és énekeltünk, jó hangulatban szálltunk ki a buszból az esti órákban. 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”