olcsai444
viz2
Víz világnapja

Híreink

Irány az országos döntő!

Október 14-én Bükön rendezték meg a Diákolimpia Asztalitenisz „B” csoportos megyei döntőjét, ahová iskolánk hat tanulója is meghívást kapott. A délelőtt folyamán a II. korcsoportos lányok és fiúk álltak az asztalokhoz, ahol a végsőkig kiélezett mérkőzések után az alábbi eredmények születtek:
A megyei döntő bajnoka iskolánk tanulója, Gellisz Lara (4.a) lett nagyszerű játékkal, és a dobogó 3. fokára Rába Lotti (4.a) léphetett.  Lara, mint megyei bajnok, jogot szerzett a Kiskunfélegyházán rendezendő országos döntőn való részvételre, amely 2022. február 18-20 között lesz.
A II. korcsoportos fiúk, Farkas Dániel, Major András, Palacsics Botond 4.b osztályos tanulók nagyszerű játékkal az 5-8 helyen végeztek, mivel az elődöntőbe jutás után nem rendezték meg a helyosztókat.
A délután folyamán, egyetlen III. korcsoportos versenyzőnk, Gellisz Noel (6.b) állt asztalhoz, aki a sikeres csoportmérkőzések után továbbjutott a főtáblára a legjobb nyolc közé, ahol szoros mérkőzésen a később döntőbe jutott versenyzőtől kapott ki. Igy ő is az 5-8 helyen végzett.

A tanulókat Sasvári Emőke tanárnő készítette fel.

Gratulálunk a versenyzőknek, további sportsikereket kívánunk!
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”