olcsai9
maszofal
temanap1
kosar
Dronfelvetel
Ablakok
iskolauj
Gyerekek
dekor
olcsai2

Híreink

Intézményi sportnap

Több évnyi kényszerű kihagyás után, az idei tanévben ismét alkalom nyílt arra, hogy az Olcsai iskola és a Somogyi tagiskola közös sportnapot szervezzen tanulói számára. A tartalmas, vidám hangulatú játékok a délelőtt végére csapattá kovácsolták a bennük résztvevő évfolyamokat. 
Az alsós diákoknak az Olcsai, a felsősöknek pedig a Somogyi iskola testnevelés munkaközössége állított össze programot, kihasználva a két épület tornatermei és sportpályái által kínált valamennyi lehetőséget. 
Az alsósokat kötélugrás és tornabemutató, célba dobó- és ugróversenyek várták, de összemérhették az ügyességüket tűzharcban, röplabdában és váltóversenyek során is. 
A felsősök pörgős, közös bemelegítés után nyolc állomást jártak végig, húsz percenkénti váltásban, forgószínpadszerűen. 
A három részre osztott Sportcsarnokban baráti Exatlon bajnokság, pókfoci és sorverseny zajlott. Ezt követően a floorball mellett ugróköteles trükköket leshettek el a Jump for Fun egyesület tagjaitól, majd az udvaron próbára tehették ügyességüket gólyalábon járás, frizbi, rúdugrás, rollerezés és kötélhúzás terén – és hogy mindeközben kicsit ki is fújhassák magukat, a feladatok közt helyet kapott a plakátkészítés és a szurkolói rigmusköltés is.
Sporttal és nevetéssel teli, izgalmas szombat délelőttöt élhettünk át mindannyian. 
Köszönjük a testnevelés munkaközösségeknek a színes, változatos programok összeállítását, koordinálását, a szervezők munkáját.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Dobd a kosárba!
Dobd a kosárba!

Az MKOSZ Sportágfejlesztési programja.

További pályázataink

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”