Víz világnapja
olcsai444
viz2

Híreink

Emlékezetes tanévünk volt

A magyarszakkör interjúi

Megkérdeztünk több tanárt és diákot: milyennek látják a 2020/21-es tanévet? Mindannyian szívesen beszéltek nekünk a legjobb dolgokról, amit megéltek, ugyanakkor a nehézségekről is említést tettünk. Érdekelt minket, hogy melyik iskolai program számukra a legemlékezetesebb idén. Kérdésünkre elmondták azt is, hogy mit várnak a nyári szünettől.

Szalai Dóra 8. b osztályos tanuló
Örömömre felvettek a Kanizsai Dorottya Gimnáziumba. Jó volt közösen készülni a felvételire. Jónéhány programunk elmaradt a járványhelyzet miatt, de farsangkor az osztálybulit megtarthattuk. Az online oktatást is jól átvészeltük. Ebben a tanévben olyan emberekkel is jóban lettem az osztályból, akikre nem gondoltam korábban. A nyaram nem lesz hosszú: táborról táborra járok majd. Tánctáborba és biciklistáborba is megyek, majd önkéntes segítő leszek egy balatongyöröki gyerektáborban. A családommal egy Balaton körüli biciklitúrát tervezünk.
Farkas Emma 5. b osztályos tanuló
A tanévben a legemlékezetesebb a délutánonkénti osztály tűzharc volt, illetve az osztálykirándulás. Végre az osztály biciklitúrára is mehetett májusban. Nyáron több táborba megyek, a mamától megtanulok majd hatlapost sütni, a nagypapámmal pedig  nagyon szeretek sétálni és közben beszélgetni.
Kovács-Nemes Erzsébet, iskolánk könyvtárosa
Az egyik jó dolog talán, ami az iskolával kapcsolatos, az az új tanárok megjelenése. Éva nénire, Gyöngyi nénire gondolok, akiket ismertem már régebbről, igaz, hogy másik iskolába tanítottak, de nekik nagyon örültem. A másik dolog, hogy szeptemberben nem digitálisan kezdtük. Mindenki attól félt, hogy online oktatás lesz, de szerencsére tudtunk találkozni. A harmadik, hogy még mindig van állásom, mert nekem nem állandó állásom van, hanem évről évre meghosszabítják a szerződésemet. Így sikerült ebben a tanévben is itt dolgoznom.
 Az idei tanévet nehezítették a korlátozások. Engem nagyon zavar a maszkviselés, mert nehezen hallom, amit mondanak a gyerekek. Természetesen, amikor bezárt az iskola márciusban, megint digitális oktatáson vettünk részt. Ennek nem örültem.
 Legszívesebben a farsangra emlékszem a tanév programjai közül. Megmozgatta az iskolát. Ezt már várta mindenki, mert tavaly is jól sikerült. Másik kedvencem: mindig örülök, hogyha könyvtári órákat tudok tartani. A népmese napján az egész alsót meg tudom mozgatni. Ugyan idén rendhagyó volt, hogy nem ők jöttek hozzám, hanem én mentem hozzájuk. Az alsósok szeretik a meséket, tudják, miről van szó. Az ajándékoknak is nagyon örülnek.
A nyarat könyvtári rendrakással kezdem majd. 
Fazekasné Mittli Piroska iskolaigazgató
Ebben a tanévben is büszke lehettem a tanítványaimra, mert nagyon sok szép versenyeredmény születetett. Volt megyei első helyezés, volt sporteredmény is nagyon szép, volt nyelvvizsga, ECDL-vizsga. Ugyanakkor újdonság volt idén az, ami a járványhelyzettel járt. Meg kellett alkotni az iskolai járványügyi szabályokat úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Úgy gondolom, ezt is megoldottuk. Mivel matematikatanár is vagyok, ezért mindig pozitív attitűddel fordulok effelé a tantárgy felé. A legörömtelibb meglepetés számomra az idén a Zrínyi Ilona Matematikaverseny volt, ahol három tanulónk is megyei első helyezést hozott az Olcsainak. Lett két egyéni és egy csapat első hely. A tanév programjainál törekedtünk arra, hogy olyanokat tervezzünk, amelyek élményt adnak a diákjainknak. Ezek kicsit kötetlenebbek, mint a tanóra, de mégis információszerzést és tanulást jelentenek a gyerekek számára. Legutóbb például nagyon jónak tartottam az ötödikben szervezetett rendhagyó történelemórát. Az utóbbi napokban a ballagási és tanévzáró beszédemen gondolkodtam, és összeadtam, hogy hány gyerek is készül táborba a nyáron iskolánkból. Közel 300 tanuló! Én magam is megyek ilyen táborba kísérőtanárként.
Koós Judit 5. a osztály
Az idei tanévben is voltak tök jó programok, például a farsang, meg a készülődések rá. De ősszel az aradi vértanú műsor is komoly munka volt, nagyon összekovácsolta az osztályunkat és az évfolyamunkat is. A legnehezebb számomra az volt, hogy karanténba kerültünk és online oktatás volt , és így nehezebben lehetet tanulni és figyelni  a tanárokra. Nagyon jó nyárra számítok, mivel megnyitottak a strandok, így mehetünk fürödni. Lovastáborba, német táborba meg Erzsébet táborba is megyek, mindegyiket nagyon várom. 
Németh Zsolt 5.b osztályos  tanuló
A zobori élményparkban jártam az osztállyal, a biciklitúrán is nagyon jól éreztük magunkat. A tesiórákat szeretem leginkább Jenő bácsi vezetésével. Sokat voltunk a szabadban. A németórákat is kedveltem. Az online oktatáson nehéz volt az, hogy a WiFi többször szakadozott. Nyáron kosár és némettáborba megyek, ha a pályázatot megnyerjük, Erzsébet táborba is.
 Walter Elizabet 5.a osztály
 A tanévben a legjobb az volt, hogy vissza tudtunk jönni az iskolába, és hogy meg tudtuk tartani a rendezvényeket, például a gyereknapot. A foglalkozások közül atlétikára mentem szívesen, mert mindig játszottunk, és jól tartotta Emőke néni a szakkört. A legrosszabb az volt, hogy év elején már karanténba került az osztály, utána pedig az összes iskolát bezárták a covid miatt. Hogy új osztályfőnökünk lesz, ez nagyon meglepett, nem számítottam rá, szerintem erre senki se. Nagyon jó nyárra számítok, mert már lehet ide-oda utazni. Erzsébet táborba és német táborba megyek majd a többiekkel.
Tóth Gyöngyi tanárnő
Szerintem az volt a legjobb dolog, hogy nagyon sok új tehetséges és vidám gyerkőcöt ismertem meg az évben. Öröm volt az is, hogy az angolt egy kicsit nehezebben tanuló gyerekek, még az online oktatás során is sokat fejlődtek. És az is nagyon jó volt, hogy szeretettel fogadtak az iskolában. Az angol nyelvi szavalóversenyen részt vevők sikere volt a legnagyobb meglepetés számomra. Minden program nagyon tetszett, de a 3/B-s osztályprogramok voltak a legjobbak.
Vaspöri Panna 1. b osztályos tanuló
A rajz és a testnevelés óra volt a tanévben a kedvencem, mert imádok rajzolni. Emlékezetes számomra a játszótéri program és a farsang is. Várom a családi nyaralást, a fürdést, és az Első olvasókönyvből olvasok majd történeteket.
Somogyi Sára 5.b osztályos tanuló
Új volt nekem, hogy több tanár tartotta az órákat. Talán a történelem és a természetismeret tanulása volt a legnehezebb. Kedvenc tantárgyam a testnevelés lett. Irodalomból A Pál utcai fiúk olvasása és az arról való beszélgetés jelentett sokat. Néptáncversenyen örültem az ezüst-minősítésnek. Nyáron táborozni megyek és a rokonaimhoz. Nagymamámnál kertészkedünk és sütiket készítünk. A ropi naplóját szeretném elolvasni majd.
Kánya Ferencné tanárnő
A legjobb dolog ebben a tanévben az volt, hogy visszajöhettünk végre az iskolába az otthontanulás után. Izgalommal várom azt a német nyelvi tábort, amelyet Éva nénivel szervezünk a nyárra. Az osztályommal szeretnék eljutni Zánkára. A nyár első pár hete táborozással telik. Majd egy kis pihenés után a portfóliómat írom. El szoktunk menni a lányaimmal a szombathelyi nagykönyvtárba,  ott válogatunk és rengeteget olvasunk.
Somogyi Emese 2.a osztályos tanuló
Örülök, hogy Julika lett a legjobb barátnőm, és sok barátot szereztem. A kedvenc tantárgyam a hittan, meg még szeretem a környezetet és a testnevelést. Nagyon rossz volt, amikor karanténba mentünk. A szombathelyi kalandparkban jól éreztük magunkat az osztállyal. A szünidőben megyek hittantáborba, olvasótárborba meg birkózótáborba. Oda tavaly is mentem. Tervezzük a családdal, hogy elutazunk a Balatonhoz és a Vadása-tóhoz strandolni. Szívesen olvasok, olyan könyvekből is, amelyet a Mamitól kaptam, például az Alice hercegnőt.
Boldizsár Míra 1.a osztályos tanuló
Kicsit nehéz volt elengedni anyát első nap. Az nem volt furcsa, amikor elkezdtük az olvasást, mert már eleve tudtam folyékonyan olvasni. Kedvenc tantárgyam a testnevelés, a rajz és a technika. Sokfélét barkácsoltunk idén, szeretem a hajlításokat ás a cigánykerekezést. Nagyon jó volt, hogy az osztállyal elmentünk a szombathelyi kalandvárosba. Nagyszüleimhez megyek nyaralni, sokat olvasok majd kutyás történeteket. 
Bogdán Babett 4.b osztályos tanuló
Sok jó történt velem ebben a tanében. Kedvelem az olvasásórát és a testnevelést. Mostanában iskolakört szeretek futni. Az osztálykirándulásunk Sümegen és Keszthelyen volt. Őrimagyarósdra és Erzsébet-táborba megyek az osztályommal. A családommal a Balatonnál nyaralunk. Csenge ajánlott egy jó könyvet, azt is el szeretném olvasni a nyáron.
Jankó Áron 6.b osztályos tanuló
Jó tanévem volt. Sokat kirándultunk, a tanáraim pedig mindenben segítettek. Az osztálykirándulásunkon a tihanyi apátságban voltunk, utána boboztunk is.  Kedvenc tantárgyam a német és a testnevelés. Szeretem a pingpong szakkört. A történelemversenyen most vettem részt, ez is nagyon tetszett. Nyáron a családommal Zalakaroson nyaralunk. De találkozom majd a barátaimmal: biciklizünk, sétálunk. A nagyszüleimmel is biciklizem majd, és kirándulni is szoktunk velük.
Szakály Fanni 1.b osztályos tanuló
Az első napokban kicsit izgultam, de utána már szerettem járni, mert megismertem Hajni nénit, Ibolya nénit és Zita nénit. A testnevelés órán a tornát nagyon szeretem, karikával és tornabottal dolgozunk. Sokféle játékot is tanultunk: például lovacskázunk is. A matematika nehéz tantárgy. Nagyon tetszett a farsang, beöltöztünk, én Elza hercegnőnek öltöztem. Balatonfüreden szeretek nyaralni, apa egyszer éjszakai fürdőzést szervezett, és az nagyon izgalmas volt. Szeretek meséket olvasni.
Németh Máté 5.b osztályos tanuló
A 3 legjobb dolog, ami történt velem: a zobori kirándulás, a biciklitúra és a tesiórák voltak. Az online órákat nem szerettem. Nehezebb volt így tanulni. Nyáron táborozom, és az unokatestvéreimmel körbebiciklizzük a Balatont. Apa ma rendeli meg az új biciklimet.  A Geromino Stiltont készülök majd elolvasni a nyáron.
László Dániel tanár
Ha eseményt kell mondanom, akkor mindenképpen a magyar sport napja az nagyon jó volt. Ezen kívül az, hogy idekerültem, és titeket taníthatlak. A harmadik jó dolog az, hogy a fociszakkörre egyre többen tudnak jönni. 

Az interjúkat készítették az ötödik évfolyam magyarszakkörösei: Cseresnyés Dániel, Farkas Balázs, Gecse Áron, Horváth Barnabás, Horváth Emma, Kánya Flóra, Koltay Fanni, Oletics Oszkár Donát, Péter Luca, Simon Alex, Simon Noel Zsolt, Vilics Botond Milán, Virág László, Walter Elizabet és Eredics Éva tanárnő
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”