olcsai9
kosar
temanap1
dekor
Gyerekek
Dronfelvetel
Iskola
olcsai2
maszofal
iskolauj

Híreink

Csodaszarvas napközis tábor 1. hét

A tanévzáró után ebben az évben új táborozási lehetőséget kínál iskolánk a tanulóknak. Bekapcsolódtunk a Csodaszarvas iskolai közösségi programba, mely lehetővé tette két egyhetes napközis tábor megszervezését. A részvétel ingyenes, napi 4-szeri étkezés és sok remek program
Június 21-től a németet tanuló ötödik évfolyamos diákok gyarapíthatták nyelvi ismereteiket és élményeiket az iskolában rendezett táborban. Kánya Ferencné és Mátyásné Dankovics Éva fogadta minden reggel a 20 ötödikest, és töltöttek el együtt tartalmas napokat a forró nyárban. 
A hét tematikája a napirend volt. Ezen belül változatos munkaformák és feladatok garantálták az élményszerű tanulást. Saját videókat is készítettek, melyekben a kreativitás, a nyelvtudás és a humor egyaránt nagy szerepet kapott. 
A programok között volt fazekas foglalkozás, főzés, edzés, vízipisztoly csata, városi csapatverseny. Első napon a Kávészünet zenekar adott koncertet a táborozóknak. A Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban kincset kerestek, a MJUS-ban bowlingoztak a diákok. Sasvári Emőke tanárnő izgalmas sportversenyt szervezett egyik délután.
Emlékezetes órát töltöttek Keresztény Tamás pécsi színésszel, aki Toldi Miklós alakját idézte meg interaktív előadás formájában. 
A hét csúcspontja a pénteki kirándulás volt. A tábor résztvevői Szalafőre látogattak, majd az izzasztó napok után a szentgotthárdi fürdőben fürödhettek, csúszdázhattak.
A Csodaszarvas program elérte célját, hiszen a gyerekek élményszerű közösségi alkalmakon érdekes-értékes ismeretekkel gazdagodtak. A hét folyamán végig lelkesen, örömmel dolgoztak, és tanáraikkal együtt élvezték annak minden pillanatát. 
A táborzáróra készült dalszövegek is tükrözik a jó hangulatot:
"Volt itt vízipisztoly csata,
na meg persze bicikitúra
Bowlingozni is voltunk,
csak jó élményeket hoztunk."

"együtt dolgoztunk
jó volt ez a tábor
legközelebb is jövünk nyáron"

"Nincs többé tanulás
Játék van, ez nem vitás.
Jó a tábor, tökéletes,
Nem kell más csak szórakozás! JEEE!
Éljen a tábor, mi imádjuk!"



 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Dobd a kosárba!
Dobd a kosárba!

Az MKOSZ Sportágfejlesztési programja.

További pályázataink

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”