Híreink
Aranyérem a Játékos sportverseny városi döntőjén
2025. 11. 12-én került megrendezésre a Játékos Sportverseny Diákolimpia városi döntője, amely Körmenden, a Somogyi Béla Tagiskola csarnokában került megrendezésre. A versenyen 16 tanuló vehetett részt. A csapatoknak 9 db, különböző feladatokból álló játékos váltó-, illetve csapatversenyben kellett helyt állniuk. A pontos versenyfeladatok a szabályok szerint előre kiválasztásra kerültek. A versenyre előre megtervezett időpontokban folyamatos gyakorlásokon vettek részt a tanulók. A gyerekek alázatos munkája meghozta az eredményt, hisz a dobogó első fokára állhattak fel. A győzelmet édesebbé teszi, hogy mind a 9 feladatban első helyen végeztek és ezzel az aranyéremmel kiérdemelték a továbbjutást a megyei döntőbe. Szombathelyen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem csarnokában mérhetik össze tudásukat a tanulók 8 szombathelyi iskolával.
Nagyon nagy gratuláció minden tanulónak. Folytatjuk a felkészülést a megyei döntőre, ahol bízunk egy jóval nagyobb megmérettetésen való sikerben.
A csapat tagjai:
Gergó Emma, Tőke Dorottya 3.a
Nagy-Menich Dániel, Török Milán 3.b
Farkas Benedek, Hadrik Dorka, Péter Lili, Szlávik Benjámin 4.a
Farkas Ádám, Németh Mátyás, Varga Jázmin 4.b
Horváth Csenge, Joó Luca 5.a
Laposa Zsófia, Nagy-Menich Péter, Tőke Benedek 5.b
A versenyre felkészítő testnevelő: Bátorfi Kristóf.









