olcsai444
viz2
Víz világnapja

Híreink

Ahol egy órával előbb harangoznak

Magyarország egyik leghangulatosabb kisvárosába, Kőszegre látogatott a 3. évfolyam. A legnagyobb műemlék épületegyüttes, a Jurisics vár megtekintésével kezdtük a programot. A körséta elején beöltözhettek a gyerekek várvédő vitézeknek és várkisasszonyoknak. Így ismerkedtünk meg a vár nevezetességeivel. A fegyverszobában megtekintettük a középkori fegyvereket, harci ruházatokat, az aranyszobában pedig a Kőszeghez kötődő legértékesebb műtárgyakat. Láttuk a szent korona másolatát, megismertük a Kőszeghez fűződő kapcsolatát. 
Ezután a Bechtold István Természetvédelmi látogatóközpontba mentünk, ahol a vidékre jellemző, a Kárpát-medence és az Alpok találkozásánál kialakult különleges élővilággal ismerkedtünk meg.
Az élménydús napot a gólyalabirintus felfedezésével fejeztük be.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”