olcsai444
viz2
Víz világnapja

Híreink

Adventi kirándulás Bécsbe

Idegennyelvi munkaközösségünk szervezésében november 25-én, péntek délután 7. és 8. osztályos tanulóink, összesen ötven fő 6 kísérő tanárral, utazhatott a szomszédos Ausztria fővárosába. Az utazás célja a karácsonyra való hangolódás mellett egy rövid történelmi visszatekintés is volt. Először a Habsburgok nyári rezidenciáján, Schönbrunnban jártunk. A kastély termeiben betekintést nyertünk az egykori uralkodók Mária Terézia, Ferencz József, Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sissi/Sissy, mindennapjaiba, szokásaikba. 
A kastély előtti adventi vásárban alkalmunk nyílt a kézműves alkotásokat megcsodálni, a hagyományos étkeket és italokat, köztük a „Kinderpunch”-ot, vagy a forró csokit megkóstolni. A Mária Terézia téren körülnézhettünk az ottani vásárban is, majd rövid belvárosi sétánk alkalmával részesei lehettünk a karácsonyi fényárban úszó Bécs néhány nevezetességének. 
Kissé elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”