Víz világnapja
viz2
olcsai444

Híreink

A Torna Diákolimpia országos elődöntője

A megyei döntőn való sikeres szereplésnek köszönhetően 2023. 03. 19-én Veszprémbe utazhattunk az Országos Elődöntőre. 
A versenyen összesen 12 tornászunk vehetett részt. Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola és a Somogyi Béla Tagiskola tanulói közösen alkották a csapatokat a II., és III-IV. korcsoportban, valamint egyéni versenyzőként jutott tovább az Országos Elődöntőre Hameed Zahara 2.b osztályos diákunk.
Az I. korcsoportban Zahara talajon és ugráson is magabiztos gyakorlatot mutatott be, melynek köszönhetően javítani tudott a megyein szerzett pontszámain. Zahara 68 versenyzőből a 27. helyen végzett!
A II. és III-IV. korcsoportban talajon, gerendán és szekrényugrásban mérhették össze képességeiket a versenyzők. A sok gyakorlásnak meglett az eredménye, hiszen a megyein szerzett pontszámokat a csapatainknak is sikerült megjavítani.
Mivel minden korosztályban sok csapat indult, ezért a szereplésünk és az eredményhirdetés között sok idő telt el, viszont így jutott ideje a lányoknak megnézni versenyzőtársaik gyakorlatát, valamint a gyakorló teremben is hasznosan tölthették szabadidejüket. 

Eredményeink:

I.    korcsoport – Hameed Zahara – Olcsai

II.    korcsoport – VIII. helyezés
Csapó Kincső - Somogyi
Deli Annamária – Somogyi
Pintér Viktória – Olcsai
Stomfai Eleonóra - Somogyi
Vaspöri Panni - – Olcsai
Virág Csenge – Olcsai

III-IV. korcsoport – VI. helyezés
Nagy Gréta - Olcsai
Sass Gréta – Somogyi
Somogyi Kíra – Olcsai
Somogyi Sára – Olcsai
Tóth Zsófia – Somogyi

Felkészítő tanárok: Szájerné Csóbor Katalin és Buti Nikolett
Tornászaink az elért eredményeik elismeréseképp igazgatói dicséretben részesülhettek. 

Gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáraiknak! További szép eredményeket kívánunk! 
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”